Narancsbőr elleni kezelés
A narancsbőr fokozatai
Sajnos a nők közül egyre kevesebben mondhatják el, hogy bőrük teljes mértékben mentes a narancsbőrtől. A cellulittal való első szembesülés általában nagy riadalmat vált ki mindenkiből. Azonban jó ha tudjuk, hogy a cellulit kezelésének legelső lépése, nem a kezelések kétségbeesett felkutatása. A legfontosabb, hogy először megállapítsuk milyen stádiumban van a narancsbőr, mert ez alapján tudunk igazán hatékony, személyreszabott kezelést választani magunknak.
Első fokozatú narancsbőrről akkor beszélhetünk, amikor a bőr felülete még látszólag egyenletes, de két ujjunkkal összenyomva már láthatók cellulitra utaló apró elváltozások a bőrfelszín alatt. Mivel ez a legenyhébb elváltozás, még könnyen kezelhető.
Második fokozatú narancsbőr esetén bőrünk fekvő helyzetben még tökéletesen simának látszik, de felállva már észlelhetjük a tüneteket, anélkül, hogy a bőrt összenyomnánk. Ebben a fokozatban már szükségünk lesz egy kezelésprogram kiválasztására, mert segítség nélkül nem tudjuk felszámolni.
Harmadik fokozatban már fekve és állva is határozottan látszik a narancsbőr. Képes eltorzítani a testkontúrokat, és ruházaton keresztül is észrevehető. Határozott életmódváltás, és rendszeres kezelés-kombináció szükséges, kiegészítve otthoni ápolással is.
Mihez kezdjünk a felismert cellulittal? A probléma súlyosságától függően a következőket tehetjük:
Első fokú cellulit esetén már jó ha odafigyelünk a megfelelő táplálkozásra és testmozgásra. Étrendünkbe minél kevesebb állati zsiradék és sok gyümölcs kerüljön, valamint igyunk napi 2-3 liter szénsavmentes ásványvizet. Amennyiben lehetséges zsírégető mozgásformát válasszunk pl. kocogást, kerékpározást, kondigépet, de egy szobakerékpár is jó szolgálatot tesz. A mozgásnál fontos a rendszeresség! Olcsó, és nagyon jó megoldás az érintett területek luffa szivacsos átdörzsölése. Kiegészítésként alkalmazhatunk cellulit elleni készítményt.
Másodfokú cellulittal otthon, mi magunk már nem boldogulunk, ilyenkor mindenképpen célszerű szakember segítségét igénybevenni. Fontos, hogy a kiválasztott kezelést kúraszerűen végigcsináljuk, mert egy-két kezeléssel nem érünk el célt. Sajnos ebben az esetben komolyan felül kell vizsgálni étkezési szokásainkat. A zsír- és margarinmentes étkezés mellett csökkentsük a húsfogyasztást és főképp olyan élelmiszereket fogyasszunk, amelyek lúgossá teszik a szervezetet. Használjunk zsírégető kozmetikumot, kiválóak pl. az L-Karnitint tartalmazó készítmények. Természetesen ennél a fokozatnál is érvényes a megfelelő testmozgás és a megfelelő folyadékbevitel. Sokaknak talán meglepően hangzik a napi 3 liter folyadék, de ne feledjük, amikor szomjasnak érezzük magunkat, akkor már szervezetünk szomjazik! Ne várjuk meg!
Harmadfokú narancsbőr bizony már komoly küzdelmet jelent. Ebben a stádiumban cellulitkezelést ugyan lehet alkalmazni, de olyan sok kezelésre lenne szükség, ami hatalmas kiadással járna. Ilyenkor első lépésként a komplex méregtelenítő- és fogyókúra a leghatásosabb. Vigyázat a fogyókúra önmagában nem elegendő! Sőt a rendszeresen fogyókúrázókra jellemző jojóeffektus (fogyás-hízás) kimondottan káros, mert lazítja a bőr alatti kötőszöveteket. Rendszeres és intenzív testmozgással, rengeteg folyadékfogyasztással, és gondos táplálkozással csökkenthetjük annyira a tüneteket, hogy nekiláthassunk a kiválasztott narancsbőrprogramnak.
KEZELÉSEK, MEGOLDÁSOK
Serkenti a szervezet nyirokkeringését, ezáltal gyorsítja a salakanyagok, illetve a lebontott zsírsejtek távozását. A hullámmasszázs néven ismert gépi nyirokmasszázs során mandzsettákat erősítenek a testre, amelyekbe levegőt pumpálnak. Az így keletkezett különböző intenzitású nyomáshullámok végigfutnak a testen a lábtól a csípőig. A mindössze húsz perces kezelés főleg a vizenyős cellulit esetén hatékony.
A kezelendő testrészt feszesítő, fogyasztó hatású aromaolajokkal bedörzsölik, majd eukaliptusz, mentol és rozmaring kivonatot tartalmazó speciális tonikkal átitatott fáslival szorosan körbetekerik. Ennek hatására a test lehűl, az energiaveszteséget pedig a szervezet a felesleges zsírok elégetésével pótolja. Az 50 perces kezelés során a beszívódott olajok serkentik a bőrfelszín alatti anyagcserét, melynek hatására a bőr feszessé és hidratálttá válik. A felszívódás, illetve a terápia hatékonysága fokozható, ha ultrahanggal vagy izomstimulálás segítségével juttatják be a hatóanyagokat.
A 25-30 perces, rendszeres infraszaunázás hatékony kiegészítője az anticellulit kezeléseknek. Az infrasugárzás mélyen a bőrbe hatol, felmelegítve az alsó rétegeket, melynek hatására jelentős mennyiségű méreganyagtól szabadulunk meg.
Ennek a technikának a révén jelentősen intenzívebbé válik a test salaktalanítása. Az alakformáló krém és a fólia fokozott nyirokáramlást idéz elő, így a pangó folyadék a nyirokrendszeren keresztül távozik. A krém olyan hatóanyagokat tartalmaz, ami a kötőszöveteket feszesebbé teszi, és a zsírszövetek anyagcseréjét gyorsítja. (A vendég enyhe bizsergést érez). A nyomókötéssel a páciens 40 percet pihen egy meleg takaró alatt. A kezelés végén máris láthatóvá válik, hogy a bőrbe beszívódott hatóanyagok kisimítják a cellulitos felületeket. A kezelést 5-10 alkalommal végezzük, mely jelentős kerületcsökkenést is eredményez. Emellett a helyes táplálkozás is elengedhetetlen.